2015.08.29. -  Écsiek Bécsben


 

 

Szent István király ünnepe Bécsben a Stephansdomban 2015. augusztus 29-én

 

A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség minden évben ünnepséget szervez Szent István királyunk tiszteletére, melyen az ide esztendőben népdalkörünk is részt vett, képviselte a települést Mondovics László polgármester úrral, Dr. Bertalanné Józsa Judit jegyző asszonnyal és a katolikus egyházközség részéről két képviselővel együttesen. A térről a Stephansdomba való ünnepi bevonulás után részt vettünk a szent misén, melyet követően népdalkörünk az Érseki Palota udvarán szerepelt écsi népdalokkal.

Nem voltunk ismeretlenek Simon Ferenc esperes, bécsi magyar katolikus főlelkész, a rendezvény fő szervezője számára, hiszen beszélgetésünk során elmondta, hogy sokat jár az Apátságba Pannonhalmára, így már számtalanszor „járt nálunk”.

Hívtuk, ha ismételten erre vezeti útja, térjen be hozzánk is egy rövid időre, településünk szeretettel látja Őt.

Farkas Márta
népdalkörvezető

 

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelentése:

Szent István királyra emlékeztek a bécsi dómban 2015. augusztus 29-én szombaton.

A magyar nyelvű misét Korzenszky Richárd tihanyi perjel celebrálta.

Habsburg Mihály főherceg, lovagrendek képviselői, cserkészek, valamint csaknem kétezer felvidéki, erdélyi és magyarországi zarándok tett eleget a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség meghívásának és vett részt az államalapító király emlékére tartott misén.

Korzenszky Richárd tihanyi perjel prédikációjában kiemelte: sokkal kevésbé manipulálható és kiszolgáltatott a közösségben élő ember, akinek van hazája, anyanyelve, nemzeti kultúrája, öntudata és vallási közössége.

Hozzátette: jövőnk és sorsunk attól függ, hogy akarjuk-e és képesek vagyunk-e erősíteni a közösségeket.

Újra fel kell fedezni kultúránk alapjait, ha merjük vállalni magyarságunkat és kereszténységünket, akkor elszigetelt és kiszolgálgatott emberek helyett újra közösségek nemzete lehetünk - mondta.

Szent István országalapító a kereszténység egyetemességébe kapcsolt minket magyarokat, a kereszténység pedig egyértelműen azt jelenti, hogy felelősek vagyunk az eljövendő országért, megőrizve gyökereinket és magyarságunkat - hangzott el a prédikációban.

Simon Ferenc esperes, bécsi magyar katolikus főlelkész az MTI-nek elmondta: idén a szerzetesek éve alkalmából kérte fel a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség Korzenszky Richárd perjelt az ünnepi mise celebrálására.

A főlelkész tájékoztatása szerint a legtöbb zarándok idén a Felvidékről érkezett.

Az ünnepi misén részt vettek a máltai lovagrend, az '56-os Szabadságharcos Lovagrend képviselői, ausztriai magyar szervezetek vezetői, a 72. Széchenyi István bécsi cserkészcsapat tagjai, a tapolcai katonai hagyományőrző egyesület, a bécsi magyar nagykövetség munkatársai és 42 felvidéki, erdélyi és magyarországi hagyományőrző csoport.

A mise után az Istvánról, az első keresztény vértanúról elnevezett gótikus székesegyház, a Stephansdom melletti téren és az Érseki Palota udvarában hagyományőrző csoportok népdal- és néptáncbemutatókat tartottak.”

 

 

Vissza a rendezvényekhez

Kezdőlap